Társas prérikutya Cynomys ludovicianus Black-tailed prairie dog Gewöhnlicher Präriehund
Rendszertani hely: osztály: emlősök (Mammalia); rend: rágcsálók (Rodentia); család: mókusfélék (Sciurudae). Leírás: A társas prérikutyáról első látásra nehezen hihető, hogy a mókusokkal áll rokonságban. Testhossza 28-35 cm, testtömege pedig mintegy 900-1400 g. Jellegzetessége, hogy 8-11 cm hosszú farkának hátulsó harmada fekete színű. Emiatt feketefarkú prérikutyának is nevezik. Elterjedés, élőhely: Észak-Amerikában, a Sziklás-hegység mentén Montanától Texasig, illetve a Rio Grande partjáig tart elterjedési területe. A füves pusztaságokat, prériket kedveli leginkább. Életmód, táplálkozás: Növényi táplálékot, méghozzá nagyrészt fűféléket fogyaszt. Mivel nappal aktív állat, és élőhelyén kevés lehetőség kínálkozik a rejtőzködésre, úgy tud védekezni az őt fenyegető ragadozó madarak, kígyók ellen, hogy föld alatti járatokat épít, és nagylétszámú kolóniákat alkot. Szaporodás, egyedfejlődés: Vemhességi ideje 28-37 nap, egy alkalommal általában 3-5 utódot hoz a világra, de a kölykök száma néha nyolc, sőt tíz is lehet. A kölykök ivarérettségüket hároméves korukban érik el. Érdekességek: Állatunkat nemcsak a magyar nevezéktan hívja társas prérikutyának, hanem a francia is (Cynomys social). Ez korántsem véletlen, hiszen a prérikutyák hatalmas kolóniákat alkotnak, amelyek mindig egy "polgármester" vezetése alatt állnak. A prérikutyák szenvedélyes ásók, hatalmas föld alatti járatrendszert alakítanak ki, melynek több bejárata is van. Egyes kürtők nem a közlekedést szolgálják, hanem a járatokban lévő levegő frissen tartását. Ezeknek a körtőknek a nyílása körül ugyanis egy kisebb dombocskát alakítanak ki az állatok. A mikor a pusztai szelek ebbe a dombocskába ütköznek, kénytelenek kikerülni, s az így keletkező alacsony légnyomás kiszippantja a járatokból az elhasználódott levegőt. Így a prérikutyák hihetetlen aerodinamikai tudásuk segítségével légkondicionált otthont teremtenek maguknak. A csoport biztonságát őrszemek vigyázzák, akik a veszély közeledtét vészjelekkel jelzik, hogy az állatok idejében elmenekülhessenek a föld alatti üregekbe. Az üregek bejárata körül egészen rövidre rágják a füvet, hogy a kígyókat is messziről észre vegyék.