Láma Lama guanacoe f. glama Lama Lama
Rendszertani hely: osztály: emlősök (Mammalia); rend: párosujjú patások (Artiodactyla); család: tevefélék (Camelidae) Leírás: A láma testhossza a 2,25, vállmagassága az 1,3 m-t, testtömege pedig a 140 kg-ot is elérheti. Testét vastag, gyapjas szőrzet borítja, melynek színe nagyon sokféle lehet. Az eredeti, vadon élő ős, a guanakó (Lama guanacoe) színe vörösesbarna, a fej gyakran feketés-sötétbarna, a hasoldal pedig inkább világos-piszkosszürke. A háziasítás eredményeképpen azonban akadnak teljesen fehér, sőt foltos, tarka példányok is. Elterjedés, élőhely: A guanakó eredetileg Dél-Perutól a Tűzföldig terjedő területen élt, s belőle a lámát, illetve az alpakát (Lama guanacoe f. pacos) az egykori Inka Birodalom területén, mintegy 4500 évvel ezelőtt háziasították. Életmód, táplálkozás: A láma az Andok vidékének hűvös éghajlatához és viszonylag gyér növényzetéhez alkalmazkodott, ezért nem válogatós abban, hogy mikor melyik hajtást legeli le. A vad ősök kisebb csapatokba tömörültek egy-egy erősebb lámacsődör vezetésével, a lámák csoportszerkezetét azonban az őket tartó emberek határozzák meg. A hím lámák aránya a nőstényekéhez képest jóval magasabb, mint a vadon élő populációk esetében, hiszen az ember főként teherhordásra használja a lámákat, márpedig hagyományosan csak a csődörök kapnak málhát a hátukra, a nőstényeket leginkább gyapjúnyerés céljából, illetve tenyészállatként tartják. Szaporodás, egyedfejlődés: A láma vemhességi ideje 10-11 hónap, s ellésenként általában csak egyetlen utód születik. A csikó gyorsan nő, de csak hároméves kora után kap először málhát a hátára, feltéve persze, hogy hím állatról van szó. Érdekességek: Bár főként málhás állatként tartják, az Andok vidékén élő emberek a láma csaknem minden porcikáját hasznosítják. Bőrükből használati tárgyakat készítenek, szőrükből szőnyeget fonnak, húsát megeszik, zsírjából faggyút nyernek, sőt, még a trágyát is hasznosítják tüzelőként. A guanakó azon szokását, hogy támadóját, ellenségét, vagy riválisát leköpi, a háziasítás során nem sikerült eltűntetni, ezért ez a lámára ugyanúgy jellemző, mint vadon élő őseire.