Sziamang Symphalangus syndactylus Siamang Siamang
Rendszertani hely: osztály: emlősök (Mammalia); rend: főemlősök (Primates); család: gibbonfélék (Hylobatidae) Leírás: A sziamang a gibbonfélék családjának legnagyobb testű, mi több, feltűnően nagy termetű képviselője. A többi gibbonra ugyanis 5-7 kg-os átlagos testtömeg jellemző, a sziamang viszont 10-11 kg-osra is megnőhet. Testhossza 60-80 cm, testét fekete színű szőrzet borítja. Mellső végtagjai különösen hosszúak. Elterjedés, élőhely: Elterjedési területe Szumátra szigetének csaknem teljes területét, valamint a Maláj-félsziget középső és déli vidékeinek erdőségeit foglalja magába. A trópusi esőerdőket, trópusi hegyvidéki erdőket kedveli, de 1800 m-es tengerszint feletti magasság fölött már nemigen találkozhatunk vele. Életmód, táplálkozás: Nappal aktív állat, ideje nagy részét a fák ágai között tölti. Átlagosan 3-5 egyedből álló családi csoportokat alkot, amely felnőttekből, illetve fiatal, még nem ivarérett egyedekből áll. Egy-egy ilyen családi csoport meghatározott területet birtokol, amelyet agresszíven meg is védenek a betolakodóktól. A sziamang amúgy monogám, azaz általában egy párja van egész életében. Tápláléka jobbára levelekből, illetve gyümölcsökből áll, de a fák ágai közt adandó alkalommal fészekrablással is foglalatoskodik, sőt nemcsak a madártojások, hanem különféle rovarok, vagy kisebb gerincesek is szerepelnek étlapján. Szaporodás, egyedfejlődés: A 230-235 napos vemhességi idő elteltével csak egy utódot ellik, ikerellés igen ritkán fordul elő ennél az állatfajnál. A fiatalok 18-24 hónapos korig, tehát általában majdnem két éven át élnek anyatejen, de csak 6-7 évesen érnek meg a szaporodásra. Élettartamuk akár 25 év is lehet. Érdekességek: A sziamang sok mindenben különbözik az összes többi gibbontól, s ez korántsem véletlen. A gibbonok törzsfejlődését kutató szakemberek megállapították, hogy a sziamang valószínűleg már 4,5 millió évvel ezelőtt különvált a többi gibbon fejlődési vonalától. Emiatt a sziamangot, amelyet eredetileg a többi gibbonnal együtt a Hylobates-nembe soroltak a rendszerezők, ma már önálló nemként tartják számon Symphalangus elnevezéssel. A sziamang feltűnően hosszú mellső végtagjai életmódját szolgálják, hiszen hosszú karokkal könnyedén lehet fogásról fogásra haladni az esőerdő fáin csimpaszkodva. Még az állat kézfeje is ehhez alkalmazkodott, hiszen az évmilliók során hosszúvá és keskennyé vált. Így aztán a gibbonok akrobatikus ügyességgel, lélegzetelállító könnyedséggel közlekednek a fák ágai között. Egyébként - ha már a sziamang kezénél tartunk - érdemes megemlíteni, hogy a világ sziamang-állományának mintegy négyötödére jellemző a szindaktila jelentősége (innen a syndactylus tudományos név is), ami azt jelenti, hogy az állat mellső végtagjain a második és a harmadik ujj össze van nőve. Ez az összenövés azonban csak kötőszöveti, húsos összenövés, az összenőtt két ujj csontjai nem forrtak össze. Az esőerdő lombsátra olyan sűrű, hogy ott nemigen lehet látható jelekkel kommunikálni, ezért a sziamangok inkább éneklés segítségével tartják egymással a kapcsolatot. Hatalmas torokzacskójuk erősíti fel az állatok kiáltásait, amelyek így messzire hallatszanak az esőerdőben. Akinek jó zenei hallása van, az azt is megfigyelheti, hogy a sziamangok szívesen éneklik mindig ugyanazt a dalt.