Rendszertani hely: osztály: madarak (Aves); rend: sólyomalakúak (Falconiformes); család: vágómadár-félék (Accipitridae)
Leírás: A fehérfejű rétisas nevét arról a jól látható jellegzetességéről kapta, hogy amíg teste nagy részét barna tollazat borítja, addig fejét és nyakának felső részét fehér tollazat fedi, s a fehér rész élesen elkülönül a barnától. Ugyancsak fehérek a farktollai, amelyek lekerekített tollfarkot alkotnak. Elég nagytestű madár, testhossza 70-90 cm, szárnyainak fesztávolsága 188-197 cm. Ezek után talán meglepően hangzik, hogy testtömege csupán 4 kg, illetve az általában tömegesebb tojók esetében is csak 6 kg. Ezt a látszólagos ellentmondást az okozza, hogy aktívan repülő madárként testméreteihez képest aránylag kicsiny tömegűnek kell lennie.
Elterjedés, élőhely: Egykor Északkelet-Szibériában is előfordult, ma azonban csak Észak-Amerikában találkozhatunk vele. A délebbre élő törzsalfaj (Haliaeetus leucocephalus leucocephalus) az USA déli területein honos, a valamivel gyakoribb, és nagyobbra is növő északi alfaj (Haliaeetus leucocephalus alascanus) pedig Alaszkában él. Ez az északi populáció a tél közeledtével az USA déli területeire és Észak-Mexikóba vonul. Tengerpartokhoz, folyók és tavak partvidékéhez közel, s általában a vízpartok közelségében érzi jól magát.
Életmód, táplálkozás: Étlapján kistermetű emlősállatok (például nyulak), vízimadarak (leggyakrabban különféle récék, sirályok), ezenkívül halak és ritkábban kisebb kétéltűek, hüllők szerepelnek. Zsákmányát már a magasból kiszemeli, és nagy ügyességgel fogja el.
Szaporodás, egyedfejlődés: A fehérfejű rétisas igen nagy fészkeket készít, általában vízparton, vagy víz közelében álló fákra építi őket, de néha magas sziklák tetején is megfigyelhető ágakból összehordott fészke. A szaporodási időszak élőhelytől függően december és április közötti, a fészekalj jobbára három tojásból áll. A tojások - amelyeken a két szülő felváltva kotlik - 35 nap elteltével kelnek ki.
Érdekességek: A fehérfejű rétisas az Amerikai Egyesült Államok címerállata. Ennek ellenére sokáig nem becsülték kellőképpen, illetve nem fordítottak megfelelő gondot a faj védelmére. Sok helyütt vadászták őket, mert a kitömött fehérfejű rétisast jó áron el lehetett adni, a nagyobb veszélyt azonban a DDT típusú növényvédő szerek jelentették az állat számára. Ezek a méreganyagok a táplálékláncon végighaladva a csúcsragadozók, tehát például a fehérfejű rétisas szervezetében halmozódtak fel, s az állat elpusztulását, vagy terméketlenséget idéztek elő. Emiatt a fehérfejű rétisas a kihalás szélén álló, rendkívül ritka madárfaj, ám a DDT betiltása és az aktív védelem megindítása óta ismét van remény a faj túlélésére. |